Térkép - Cuiabá (település) (Cuiabá)

Cuiabá (Cuiabá)
Cuiabá város Brazília délnyugati részén, az ország középnyugati régiójában (Região Centro-Oeste), Mato Grosso szövetségi állam székhelye. A város az azonos nevű folyó, a Cuiabá mentén helyezkedik el, Dél-Amerika földrajzi középpontjában, 165 m tengerszint feletti magasságban. Lakossága 1991-ben, 1995-ben mintegy fő volt, 2013. júliusi becslések szerint -an lakták.

A települést 1719-ben Pascoal Moreira Cabral vezetésével aranyásók alapították, miután a Cuiabá folyó felső szakaszán aranylelőhelyeket találtak. Az első, nádtetős, templomot Bom Jesus de Cuiabá néven 1723-ban emelték. Köszönhetően a kialakult aranyláznak a település lakossága gyorsan növekedett, ezért már 1727. január 1-jén városi rangot kapott. A bányák azonban hamarosan kiapadtak, a városból pedig megindult az elvándorlás.

1746-ban földrengés pusztította el a település egy részét.

1818-ban nagyvárosi rangot kapott. 1835. augusztus 28-án Mato Grosso szövetségi állam székhelye lett.

Az 1864 és 1870 között zajló paraguayi háború idején a város még mindig viszonylag kis és szegény településnek számított, bár a háború némi gazdasági fellendülést azért hozott, mivel innen biztosították a brazil csapatok élelmiszer- és cukorellátását. A háborút követően azonban ismét elszigetelődött az ország többi részétől, a brazil császárság majd az ezt felváltó köztársaság idején az aktuális politikai vezetés ide száműzte a nemkívánatos politikai ellenfeleket.

Izoláltsága az 1930-as évektől kezdődően csökkent, köszönhetően a kiépülő úthálózatnak és a repülés fejlődésének. Az 1960-as és 1980-as években jelentős mezőgazdasági és ezzel egy időben élelmiszeripari központtá fejlődött, köszönhetően főleg a szójabab és rizs termesztésnek. Érdekessége ezen időszaknak, hogy az állatállomány nagy részét a zebu tette ki. Jelentősen nőtt a település és annak környékének lakossága, mely összesen ekkor már megközelítette az egy millió főt.

Az 1990-es években a népességnövekedés üteme csökkent, a város gazdasági életében pedig egyre jelentősebb szerep jut a turizmusnak.

 
Térkép - Cuiabá (Cuiabá)
Térkép
Google LLC - Térkép - Cuiabá (település)
Google LLC
Google Föld - Térkép - Cuiabá (település)
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Cuiabá (település)
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Cuiabá (település)
OpenStreetMap
Cuiaba-Tourist-Map.j...
4620x3219
mappery.com
Cuiaba-Tourist-Map.j...
4620x3219
www.mappery.com
Darwin039s-South-Ame...
1402x2099
www.mappery.com
cuiaba-light-rail-ma...
994x857
www.urbanrail.net
karte-9-1067-en.gif
1000x847
www.welt-atlas.de
map-for-Cristalino.j...
600x409
birdingblogs.com
Cuiaba.jpg
601x399
es.weather-forecast....
Cuiaba.jpg
601x399
www.weather-forecast...
cuiaba-light-rail-ma...
640x360
www.railforthevalley...
cathedral-at-cuiaba....
550x412
media-cdn.tripadviso...
centro-geodesico-da-...
550x412
media-cdn.tripadviso...
3155180.jpg
500x375
mw2.google.com
brazil-map.jpg
351x377
www.globalsecurity.o...
Cuiaba-b.jpg
400x285
www.manual2brazil.co...
map-of-pousada-ecove...
300x180
propimg.travellerspo...
cuiaba.jpg
250x190
www.v-brazil.com
Ország - Brazília
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
BRL Brazil real (Brazilian real) R$ 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
FR Francia nyelv (French language)
PT Portugál nyelv (Portuguese language)
ES Spanyol nyelv (Spanish language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Argentína 
  •  Bolívia 
  •  Francia Guyana 
  •  Guyana 
  •  Kolumbia 
  •  Paraguay 
  •  Peru 
  •  Suriname 
  •  Uruguay 
  •  Venezuela